Grace álma egykor az volt, hogy világhírű hegedűművész legyen, ám egy trauma után nem mer többé közönség elé állni. Komolyzenei karrierje széthullása után egy angliai faluban él hangszerjavítóként, és arról álmodozik, hogy párizsi szerelmével, Daviddal családot alapít – amint a férfi végre maga mögött hagyja boldogtalan házasságát.
Egy, a párizsi metróban történt baleset azonban a feje tetejére állítja az életüket, és Grace-nek szembe kell néznie törékeny álmai széthullásával. Lehetséges harmadik alkalommal is újraépíteni egy életet? Meg lehet még találni a boldogságot ennyi csalódás után? Az angol írónő, Anstey Harris csupa szív regénye írótársa, Jojo Moyes legjobb műveit idézi, és arra tanít minket, hogy a szerelem a legváratlanabb módokon tör utat magának.

Sziasztok!

A mai posztban a legutóbbi könyvélményemről szeretnék írni, méghozzá az Au revoir á Paris című könyvről, amit azért olvastam el mert szeretem a zenével kapcsolatos romantikus történeteket.

A főszereplő, Grace az első pár lapon nagyon szimpatikus volt azonban, a döntéseivel egyáltalán nem értettem egyet. Én személy szerint soha nem tudtam volna olyan kapcsolatban lenni valakivel, mint ,amilyenben ő volt a szerelmével. Grace rengeteg rossz döntést hozott és mivel a szülei korábban meghaltak, ezért ők nem tudták jó útra terelni lányukat. Később azonban mégis volt két ember, aki átsegítette őt a nehéz időszakokon illetve hitt a sikeres újrakezdésben.

Ez az ,amiért a Libertango megszületett.

A dacért. A kihívásért.

A forró levegőért, az eleven napért.

Az egyik ilyen szereplő Mr.Williams volt, akit egyszerűen imádtam! Számomra ő volt a legszerethetőbb karakter az egész könyvben. Az ő bátorítása, jóindulata és végtelen szeretete,kedvessége nélkül Grace élete nem jött volna egyenesbe. Mindemellett, Mr. Williams egy hihetetlenül önzetlen ember volt,aki mindig mások érdekeit helyezte előtérbe a sajátja helyett.

A fülszövegben azt olvashatjuk,hogy Grace álma az volt,hogy hegedűművész legyen. Ezúton szeretnék szólni mindenkinek,aki még nem olvasta a könyvet ,hogy csellóművész szeretett volna lenni és nem hegedűművész. :) Nagyon tetszett, hogy a főszereplő úgy beszélt a hangszerekről és úgy tisztelte őket mintha élő emberek lennének. A könyvben láthattam azt is,hogy a komolyzene szeretete hogyan hozza össze az embereket és,hogy ez a csodálatos dolog mennyi örömteli pillanatot okoz a szereplőknek.

 A cselló megigézett mindannyiunkat, és most már elhisszük,hogy beteljesíthetjük az ígéreteinket ,megvalósíthatjuk az álmainkat , leküzdhetjük a félelmeinket.

Minden bizodalmam ebben a csellóban van.

Annak ellenére,hogy a szereplőkkel nem értettem egyet, nekem tetszett a történet különösen a lezárás és a végkifejlete az egész cselekménynek.A történet bebizonyította ,hogy bármilyen mély ponton is vagyunk, tudnunk kell felállni és akár a semmiből is várat építeni. Grace-nek az volt a szerencséje,hogy két ember is támogatta őt illetve az,hogy volt egy célja. Ezeken kívül a helyszínválasztás is remek volt hiszen nemcsak Franciaországban hanem Angliában és Olaszországban is sokszor megfordultak a szereplőink.

Ahogy említettem, nem értettem mindig egyet a szereplőkkel és kíváncsi voltam arra,hogy erről hogy vélekedik a többi olvasó.Természetesen, a Moly.hu-n néztem meg a véleményeket és azt kell mondjam,hogy elég megosztó volt a történet.Volt akinek egyáltalán nem tetszett és volt, aki főleg a párizsi hangulat vagy a zene miatt egészen megszerette.Én az utóbbiakhoz tartozom és szeretettel ajánlom nektek a könyvet. :)

Szeretettel, Könyvrajongó